Viccelődve emlékeztettük egymást a barátnőmmel, hogy anno iskolás korunkban nálunk is volt bombariadó
Most itt ülök Marcival szemben, és nyugtatom.
A bank rendhagyó módon hivatalos Facebook-oldalán reagált.
„Az emberek halála utáni nyerészkedést az egyik legalávalóbb, mélységesen megvetendő dolognak tartom. Márpedig úgy tűnik, a bankja, az OTP most éppen ezt teszi” – üzente Dobrev Klára szerdai Facebook-bejegyzésében Csányi Sándornak. A politikus szerint a bank visszakéri a babaváró hitelt attól az édesapától, aki tavaly ősszel veszítette el a feleségét és meg nem született kisbabáját. Az édesapa három gyerekkel maradt egyedül.
Az OTP hivatalos Facebook-oldalán reagált a bejegyzésre, amelyben leírják: meghatározó gazdasági szereplőként, felelős szolgáltatóként nem szoktak nyílt levelekre válaszolni, de a nagyobb médiaérdeklődésre tekintettel az alábbiakról tájékoztatják a DK politikusát és a közvéleményt:
„2025. január 29-én bankunk elnök-vezérigazgatójának címzett nyílt levelében egy olyan sajtóhír tartalmát kéri számon, amely cikk sem a banki ügyfél teljes nevét, sem az államilag támogatott hitelt számára folyósító bankot nem jeleníti meg. Képviselő asszony biztosan ismeri a vonatkozó törvényeket, amelyek alapján a magánszemélyek banki adatai, de már az egyes bankokkal fennálló kapcsolatuk (vagy annak hiánya) is banktitoknak minősülnek, így konkrét esetekről egyik bank sem tud tájékoztatást adni vagy nyilvános vitát folytatni.
Általánosságban azonban fontos rögzíteni, hogy az OTP Bank – meggyőződésem szerint a többi magyarországi bankkal együtt – az államilag támogatott pénzügyi programok lebonyolítása során is betart minden jogszabályi előírást. Kérem, hogy amennyiben ellenkező tapasztalata van a bankunkkal kapcsolatban, azt jelezze, haladéktalanul kivizsgáljuk az ügyet!
Az Ön által idézett hír megértéséhez fontos tudni, hogy a Babaváró hitel szabályai szerint a vállalt gyermekek fogantatásának bejelentése haladéktalanul a törlesztési kötelezettség 36 hónapra szóló beszüntetésével jár. Az újságcikkben írt tények alapján egy ilyen esetben ez azt jelenti, hogy 2027 őszéig nincs törlesztési kötelezettség a hitelt folyósító bank felé.
Biztosítom Képviselő asszonyt, hogy a hozzánk beérkező panaszokat és méltányossági kérelmeket a lehető legnagyobb gondossággal mérlegeljük, de közben mindent megteszünk azért is, hogy munkatársainkat és ügyfeleinket megóvjuk a politikai kommunikáció okozta károktól.
Tisztelettel, Gáspár Bence kommunikációs vezető, OTP Bank”
Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala